A Karib-szigeteken, a Kis-Antillák legmagasabb aktív vulkánja a maga 1467 méterével Guadeloupe szigetén, (ahol élek) Saint-Claude városánál található, a neve: La Grande Soufriére. Legutoljára 1976-ban tört ki és a megfelelő kitelepítésnek köszönhetően senki sem sérült meg.

Mivel iszonyatosan fájt a derekam egy rossz mozdulat miatt akkoriban, hallani sem akartam vulkán túráról, de két kedves magyar barátom meggyőzött, hogy jó lesz ez nekem (is). Jó is volt. Főleg akkor, amikor vége volt és végre megmártózhattam a kitartást igénylő túra után a kellemes, meleg vizű medencében, ami a vulkánhoz felvezető út bejáratánál található és ami szerencsére odafelé nem nagyon tűnt fel, mert akkor lehet ott várom meg a csapatot és kihagytam volna egy felemelő élményt. Annyira fájt már mindenem, hogy a kocsiig sem bírtam elmenni, így félig ruhában, félig fürdőruhában vetettem bele magam a melegvízbe.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Azért még előttünk állt minimum két óra kemény mászás a fájós hátammal, amit ekkor még viszonylag könnyen vettem, amikor széles mosollyal pózoltam a kamerába. Óriási szerencsénk volt, mert bár felhős volt az ég olykor, elég gyorsan haladtak, így a táj és a kilátás lenyűgöző volt, amit itt elég nehéz kifogni. Még a kis szigeteket is lehetett látni a végtelen tengerrel, ami beleolvadt az ég kékjébe. Csúcs volt. Feljebb érve már olyan magasan voltunk, hogy a táj legtöbbször ködbe burkolózott, de ez a látvány is nagyon érdekes volt.

A túrát kisgyerekeknek és ízületi problémákkal küzdőknek, illetve tériszonyosoknak nem igazán ajánlom. Voltak olyan részek, amikor komoly tervezést igényelt tovább mászni. Az út eleje viszont nagyjából ki van építve, aki esetleg csak belekóstolna ebbe az élménybe, az dönthet úgy, hogy csak egy részét vállalja be.

Van azért ellenvélemény is. Zoli barátom volt a nap hőse, ugyanis strandpapucsban mászta meg a vulkánt, mindenféle probléma nélkül, sőt voltak olyanok is, akik konkrétan futottak a hegyen, na azt még nézni is durva volt. De ezt senki se utánozza, a "Karibon" vannak furcsaságok. Mondanom sem kell, a Malacka díjat most is én nyertem el, míg Zolcsi a papucsában szinte totál tisztán érkezett vissza. Út közben találtunk egy katlant, amihez foghatót még nem nagyon láttam sehol, gyönyörű volt.

Jó párszor majdnem elestem, de végül sikerült megúszni. Kicsit a csúcson esett is az eső, ezért érdemes esőkabáttal készülni, illetve ha már eleve esik az eső a vulkán aljánál, akkor nem érdemes felmenni, mert a csúszós köveken elég veszélyes a túra. Boldog voltam, amikor végre felértünk a csúcsra, mert pont elég volt ennyi mászkálás már :). Fent kénes szag fogadott és a vulkán aktív tevékenységét láthattuk az itt-ott kitörő gázok formájában.

A visszafele út könnyebbnek tűnt, mint a felfelé vezető. Aki teheti, ne hagyja ki ezt az élményt, mert garantáltan úgy fog vigyorogni, mint mi. A tábla 1,5 órás túrát ír, de szerintem a 2 óra a reális, megállások nélkül. Márpedig az nem lehetséges, annyi a szép fotótéma.